A régebbi olvasók talán még emlékeznek erre a fent látható
bannerre. Egy kaotikus időszak lezárását követően, sok, a blog megindítása óta
aktív, illetve a korai életében csatlakozott szerkesztő távozása után az
újjászületésünket jelképezte.
Mindemellett azt is, hogy semmi sem tart örökké. Beleértve
az én közreműködésemet is a blog életében. Nehéz felhagyni valamivel, ami az
elmúlt két évben a tulajdonképpen napi rutinom részévé vált. Volt időszak,
amikor minden nap írtam valami kis bejegyzést, vagy akár többet is. Versenyt
futottam az Equestria Dailyvel, hogy a egy-egy hírt még náluk is előbb hozzunk
le, vagy ha épp egy sűrűbb időszakra vártam, előre dolgoztam, hogy ne
maradjatok tartalom nélkül. De van az a pont, ahol már egyszerűen semmir sem
elég. Egy ideje már eljutottunk oda, hogy egyéb kötelességeim mellett a
szabadidőm nagy részét felhasználva futott a blog, sőt, időnként a kötelességeimet
lazán kezelve szakítottam rá időt. Amikor ősszel közzétettem a legutolsóálláshirdetést, már akkor is sokkal inkább utódokat kerestem, mintsem
munkatársakat, és csak reméltem, hogy kitartanak addig, amíg belerázódnak
annyira a szerkesztésbe, hogy teljes önállóság mellett is megállnak a lábukon.
Hogy is jutottunk idáig?
Amikor csatlakoztam, sosem gondoltam volna, hogy ilyen
sokáig kihúzom vagy ennyi később ennyi felelősséget vállalok. Akkoriban teljes
mértékben koncepciók nélkül csöppentem bele a blog életébe. Leginkább a fórumon
voltam aktív, amit rendre szét floodoltam mindenféle holmival, amit a fandom
kitermelt. Akkor karácsony környékén, talán a két ünnep közt keresett meg az
elődöm, Thorin, hogy ezt folytathatnám a blogon, hivatalos minőségben is. Néhány
hónappal később felhagyott a szerkesztéssel és Sweetheart Anne társaságában
folytattam a munkát. Ez az időszak olyan volt, mint egy székfoglaló játék.
Nyárra egyedül maradtam, és Amcsi megkeresett azzal, ha már így alakult, nem
venném-e át a főszerkesztői pozíciót. Akkoriban már nagyon lehetett érezni a
főszerkesztő hiányát, így hát elfogadtam az előléptetést. A blog szépen
gyarapodott, magam is mind inkább beletanultam, mit hogy kell és hogyan érdemes.
Elértük az ezredik bejegyzést, egy milliomodik látogatót, közben
társszerkesztők jöttek és mentek. Időről időre megpróbáltam magam mellé
állítani valakit. Rossz ötletnek tartottam, hogy egy személyben testesítsem meg
a blogot, ugyanis ha valami miatt fel kell hagynom vele, akár időlegesen, akár
végleg, nem marad, aki tartsa a frontot. Végül rátaláltam Shironra és Matroxra,
akik már hosszú hónapok óta állják a sarat. Így hát valamikor januárban
elhatároztam, hogy az ezredik bejegyzésem után leteszem a tollat. Aztán kicsit
elszaladt az idő, akadt még egy s más, amit még be akartam fejezni, így végül
négy bejegyzéssel kicsúsztam ebből az elegáns számból.
Hogyan tovább?
Habár a blog szerkesztéssel felhagyok, és bízom benne, hogy
az egyik kollégám megfoszt a főszerkesztői titulustól, a fandomot nem hagyom
el. Technikai munkatársként folytatom pályámat, időnként szeretnék pár
vendégbejegyzést küldeni videó, képregény és akár fanfic fordítások képében, utóbbit sajnos korábban feladni kényszerültem időigényessége miatt. És persze fél
szememet továbbra is a blogon tartom.
Köszönöm a figyelmet és támogatást, amit tőletek kaptam!
bitterman
Anon · 537 hét
Hüje Gyerek · 537 hét
DoomHun · 537 hét
Zimmer550 · 537 hét
Remélem méltó utódot fogsz a helyedre állítani.
Azért továbbra is vigyáz magadra. :)
@amcsi_san · 537 hét
zoli11 69p · 537 hét
Pegacorn Profilja · 537 hét
Viszont ez vajon a blog végét is jelenti? Végülis a posztok 90%-a tőle származott. Na majd meglátjuk, reméljük, hogy nem, hisz a híreket jó volt olvasni.
Flutter Dash · 537 hét
Brohoof Bitterman! ^_^
Shidotoku · 537 hét
Nite · 537 hét
remélem a felszabaduló idődben sok szép, kreatív pónis kontentet gyártasz még más területeken :)
YaegerBrukes 51p · 537 hét
Greywing · 537 hét
Tiszteletre méltó a kitartásod! Köszönjük!
Remélem, azért így is sokat hallunk majd még felőled! :)
Az újaknak sok sikert, és maradjon meg a lelkesedés! ;)
Pizzafryer 41p · 537 hét
Sok szerencsét a trónbitorlóknak.
Amíg nem hagyod ott a fandomot, nincs min sírni. Az energia nem vész el, csak átalakul. Gondolom sok egyéb fancuccot várhatunk tőled.
Bencee 52p · 537 hét
Uram! A legénysége és a nép is tiszteletét fejezi ki! /)
Bluedrake Miller · 537 hét
Név · 537 hét
Pantika · 537 hét
bittermanbro 66p · 537 hét
A fórumon továbbra is adok magamról életjelt, talán még kicsit sűrűbben is.
És bízom a maradó szerkesztőkben. Beletanultak már a szerkesztésbe, ha pedig valami nem megy, mindig fordulhatnak hozzám. Sosem gondoltam, hogy ekkora szerepet tulajdonítottatok a munkámnak. Javarészt csak mutogattam, amit mások csináltak. ;D
Gálmoon · 537 hét
sinko 46p · 537 hét
Egy korszak véget ér, de jön egy másik, ami remélhetőleg legalább ilyen jó lesz.
Bár nem az 1000-ik posztoddal fejezted be, de váltáshoz tökéletes, hogy pont évszak váltás van és pont tavasz :)
Még egyszer köszönök mindent és további sok sikert az életben!
István · 537 hét
Sok sikert az új szerkesztőknek, remélem a blog továbbra is élni fog mint egy fa amit valaki elültetett (aszem Machintos), valaki felnevelte és naggyá tette (ez lenne Bitterman), és valaki majd beköltözik belé, hogy ki majd kiderül. :)
Noah991 · 537 hét
István · 537 hét
De csak az nézze meg aki érteni fogja az "iróniát" ebben. A mélypont, amit Bitterman hozott föl a csúcsra. http://hunbrony.blogspot.hu/2012/12/evbucsusztato...
Igen az évbúcsúztató, a komment részleg az ami itt érdekes volt. Valahol tanulságos. Valahol szomorú.
Fluterstar · 537 hét
Az Bitterman, hogy eddig mit tettél értünk, egyszerűen elképesztő, és az, hogy ezt hogyan tetted, szerintem mindannyiunkat inspirál! Én is szerkesztek blogot, és koránt sem vagyok olyan jó mint te. Jó munkát a jovőben is, remélem ez nem a blog végét jelenti...
Az utódoknak sok szerencsét a trónhoz, biztos vagyok benne, ti is remek emberek vagytok! Ez nagy felelősség, de tudom, álljátok majd a sarat!
És itt a remek pillanat, hogy elmondjam miért vagyok más mint ti: azt már elmondtam, hogy lány vagyok, de sokan bíztattak, hogy nem baj. Re remélem nem baj a korom... 13 éves vagyok. Remélem nem vesztettem ezzel a kijelentéssel. :-)
Bitterman, további jó munkát, bárhol leszel, örökké beírtad magad a Bronyk történelmébe!
Üdv.: Flutterstar
Apollo · 537 hét
További sok sikert az életben, a legközelebbi viszontlátásra!
(-_-)"7